Gundel Magyar Gábor azt mondja, hogy Ruzsa Magdi a hangjával lesöpörte a színpadot, úgyhogy a litvánoknak nincs sok esélyük. Speciel eddig a litván szám volt a leggyengébb. A második legrosszabb a magyar félistennő dala, egy unalmas, ezerfelől összelopott blúz, primitív zenei megoldásokkal. Mármost ha ez eurovíziós dalnokfesztivál lenne, akkor Ruzsa Magdi hangjának lenne esélye. De dalfesztivál. Itt a dalok versenyeznek. Gundel automatikusan lelkesedik a magyar versenyző iránt, mert a tévében azt hiszik, hogy a nézőnek se füle, se szeme, se – legfőképpen – agya nincsen. Térdre borul, amikor a magyar versenyző következik, a többire meg oda se hallgat. Eddig az ír és a macedón szám volt figyelemreméltó, és a második vonalban a görög, ami most megy. Azt is ezerfelől lopták össze, de fantáziát vittek bele.
A grúz dal nagyon ígéretes, tudniillik egy jó zeneszerző egy nagy olló segítségével egész jó számot csinálhatna belőle. Sokat segítene rajta az is, ha Szofo megtanulna bánni a hangjával. A svédek és a lettek dalát ötven évvel ezelőtt már hallottam, csak akkor jobbak voltak. A franciák nótája grúz kategória, lehetne belőle csinálni valamit. Az oroszlányok dala nem olyan öreg, mint a svédeké, valahonnan a nyolcvanas évekből lopták az alapját, földíszítették kilencvenes évekbeli effektusokkal és most a kétezres években még mindig nyers, fövetlen a hangjuk. A német bácsi igazi antikvitás, Cicerónak hívják, de Gundel elmondta, hogy a papa román volt, úgyhogy sz’tem csicserónak kell ejteni. A nóta a negyvenes évekből felejtődött itt. A következő előadót „Szerbia legjobb női énekesnőjének tartják”, ezt mondta Gundel. Annyira ügyel arra, hogy úgy beszéljen, mint aki futballmérkőzést közvetít, hogy a tartalomra nem ér rá figyelni. A dal egyébként ehető, ulánbátor erősen lopott. Az előadó hölgy egy nőnemű nő, félreértések elkerülése végett.
Értek ukránul! „Eins, zwei, drei!” A bizarr ukrán produkciót én a grúz–francia csoportba sorolnám, lehetne csinálni belőle valamit. Zavaró, hogy Európa minden népétől szereztek motívumokat, és még zavaróbb, hogy mindet ugyanabban az egy akkordban használják föl. Mármint mindegyik akkordban az összeset. Alapja egyébként, mint lassan kitisztult, az Éliás, Tóbiás, egy tál dödölle című interkulturális műkincs. A nagy-brit nóta nem rossz, bár késett huszonöt évet. A román színekben induló, hét vagy nyolc nyelven énekelt dal legalább olyan eredeti kompozíció, mint az ukrán. Kellemes, ehető nóta.
A bolgár dal még tart, úgyhogy nem merem elkiabálni, ezerféleképpen el lehet még rontani. De van benne egypár érdekes momentum. Modern zenei eszközöket vet be a jó öreg balkáni (közben vége van, nem rontották el) fél kilométer hosszú, százszor meghajlított hangok mellé, határozottan jó szám. Sikerlistánk időrendben: lettek, ukránok, románok, bolgárok.